Nem tudom mi van velem mostanában.Néha elhatalmasodik rajtam az utálat...és undorodom az emberektől...Miért nem lehet csak mindenki egy kicsivel jobb vagy,hogy egy kicsit jobban odafigyeljen a másikra?Miért jó az egyeseknek ha szenvedni vagy sírni látják a másikat?Nem értem komolyan...Utálom ezt és minden nap nem vágyok semmi másra csak,hogy egyedül legyek és elmerülve a zenehallgatásban elfeledjem a külvilágot.Nem akarok tudomást venni róla.Egyre többször megyek le a Duna partra.Nem csinálok mást csak ülök ott és nézem a vizet,valahogy az mindig meg tud nyugtatni.Legszívesebben egész nap ott maradnék,de nem lehet.Hiába érzek,így akkor is itt,ebben a világban kell élnem...Igen választhatnék egy nagyon egyszerű utat,hogy ennek az egésznek vége legyen,de nem teszem.Még ha gondolok is rá,soha nem tudnám itt hagyni azokat akiket szeretek.Nekem jobb lenne,de nekik?Nem lehetek önző...Denagyon szeretném,hogy ez az érzés elmúljon,mert sokszor úgy érzem beleörűlök....Csak szorítanám a fejem és azt kiabálnám: Hagyjatok!
Bocsánat ezért a kirohanásért,de ki kellett írnom magamból,egyszer mindenkinél betelik az a bizonyos pohár...
puszi nektek
